invisible hit counter
KAPCSOLAT>>

Kérje kollégánk tanácsát!
06/1 788 60 47


Rólunk

 
Nagy Erika
 

2006-ban kezdtem el gyerekek korrepetálásával foglalkozni. Eközben jöttem rá arra, hogy az általános iskolában használt tankönyvek sok diák számára érthetetlenek, nyelvezetük nehezen értelmezhető. Ez az oka annak, hogy a tanulók gyakran rossz jegyekkel térnek haza az iskolából, és otthon sem értik meg azt, amit a tanár az órán elmondott nekik.
2008-ban részt vettem egy programban, amelynek az volt a célja, hogy megtanítsuk a gyerekeknek a magyar nyelvtan alapvető szabályait, és tisztázzuk velük az alapfogalmak jelentését. Amikor ez az iskolai projekt véget ért, megdöbbentő eredmények születtek: a tanulók sokkal jobb jegyeket szereztek, és nagyobb kedvvel ültek le tanulni, mint azelőtt. Mindezt azért érték el, mert tisztáztuk velük a legalapvetőbb nyelvtani fogalmakat: például hogy mi az a nyelvtan, mi a szó, a mondat, a szófaj stb.
A jó eredmények láttán elhatároztam, hogy készítek a gyerekek számára egy oktatóanyagot, amelynek a segítségével megtanulhatják a magyar nyelvtan alapjait. Hiszen ha az alapokat biztosan tudják, akkor boldogulni fognak a nehezebb témakörökkel is. Így született meg az első oktatóanyagom, A magyar nyelvtan alapjai című DVD, amely nagyon egyszerűen magyarázza el a gyerekeknek a nyelvtani szabályokat. Később kiadtam a DVD-t könyv formájában is, amely a Nyelvtanból Ötös címet kapta.
 
A szülőktől rengeteg pozitív visszajelzést kaptam mind a DVD-vel, mind pedig a könyvvel kapcsolatban, ezért eldöntöttem, hogy a többi tantárgyból is elkészítem az oktatóprogramokat. Mára már elkészültek a matematika, kémia, biológia és fizika oktatóprogramok is, és némelyikük több évfolyamra bontva is elérhető.
 

A Tantaki Kft. csapata
 
Ahhoz, hogy az oktatóanyagok minél hamarabb eljuthassanak a gyerekekhez, egyre több ember munkája szükséges. Így a Tantaki az idők során csapattá fejlődött.


A Tantaki Kft. munkatársai azon dolgoznak, hogy a tanulók kezébe minél tökéletesebb, érthetőbb, színesebb és érdekesebb oktatóanyagok kerüljenek.

 
Célunk
 
A legfőbb célunk az, hogy segítsünk azoknak a diákoknak, akik nehezen értik meg az iskolai és a tankönyvi magyarázatokból a különböző tantárgyak anyagait. A segítséget oktatóanyagainkon keresztül nyújtjuk nekik, amelyekkel nagyon egyszerűen és játékosan tanulhatják meg a számukra bonyolult tantárgyakat.
Szeretnénk, ha minél több diák megismerné a tanulásnak ezt a formáját, hiszen az oktatóprogramok által biztos tudást és valós megértést nyerhetnek.

 
Nagy Erika
ügyvezető igazgató,
tananyagok minőségellenőrzése
Domonkos Árpád
ügyvezető, marketing menedzser
Csáky Attila
programozó, webfejlesztő
Hujber Éva
vezető asszisztens,
tananyagok szerkesztése
Tamás Alexandra
weboldalak készítése,
tananyagok lektorálása



 


Kedves Erika!

Szerintem nagyon jó a nyelvtan oktatóanyag. Nagy segítség ez a diszlexiás gyermekemnek, mivel érthetően van benne elmagyarázva minden. Ilyen jó DVD-t én még nem is láttam.

Nándoriné Terdik Mária
Szülő


Kedves Erika!

Mind a nyelvtan könyvről, mind a DVD-ről csak igen pozitív dolgokat tudok mondani.
Nekem három unokám is használja, és igazán meglepődtek az iskolában, amikor a gyerekek igen egyszerűen és játékosan feleltek az órákon.

Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki igen jó választást csinált, amikor megrendelte ezt az oktatóanyagot.

További sok sikert és sok vásárlót kívánok Önnek!

Tisztelettel,
Markella Anikó


Kedves Erika!

Kiváló a programjuk, csak gratulálni tudok. Igen ritka, értékes program, érthető magyarázattal. Nagyon bízom benne, hogy a most ötödikes kislányom tanulhat matekot 6. osztályban az Önök programjával.

Mindenkinek ajánlani fogom!

Tisztelettel,
Hamar Gabriella
2010.01.25.


Tisztelt Nagy Erika!

A gyermekemnek és nekem is azonos a véleményünk, számunkra érthető, világos, nagyon jó!!
Öröm volt látni arcán a vidámságot, az örömöt, miközben nézte, és látszott rajta, hogy tényleg érti, hogy miről van szó.
Nagyon nagy várakozással nézünk a hatodikos matek órák elé, és várjuk a 3-nál jobb jegyeket.

Tisztelettel:
Bencze Mária
Debrecen


Kedves Erika!

Elégedettek vagyunk a DVD-vel, jó a program és könnyen érthető.
Az unokám már halad felfelé, mióta használjuk a DVD-t. Már nemcsak kettest hoz, hanem hármast is.

Tetszésemet kinyilvánítva, már a hatodikost is megrendeltem az unokámnak, reménykedve, hogy könnyebben megérti majd a feladatokat.

Munkájához további sikereket kívánok!

Üdvözlettel,
Kertiné Nagy Anna
2010.03.01.


Kedves Erika!

Legnagyobb fiam (8. osztályos, nagyon jó képességű tanuló) a fizika programot elvégezte a nyáron.
"Nagyon jól meg lehet mindent tanulni vele. A fizika vizsgám a mongol iskolában 93%-os lett. Az iskolában mintha direkt bonyolulttá tennék a fizikát, ez a program meg egyszerűen elmondja a lényeget, és kész." - Szelenge Anar Máté

Ehhez tudni kell, hogy a gyerekek ugyan itthon tanulnak magán-tanulóként, de Mongólia egyik legkeményebb iskolájában, a Szant 12 osztályos Iskolában vizsgáznak. Olyasmi, mint Budapesten a Fazekas Gimnázium lehet.

Szeretettel,
Szelenge Judit
Mongólia


Kedves Nagy Erika!

A nyelvtan DVD-t megkaptuk, aminek nagyon megörültünk. A kisfiamnak is nagyon tetszik. Főleg az, hogy a tanárnéni nem kiabál sohasem, és valahányszor megkérdezi, újból elmondja türelmesen. :)

Egyszóval nagyon klassz!

Czifra József
Szülő


Kedves Erika!

Mind a DVD, mind a könyv egy remek alkotás. Itt minden megtalálható. Sokszor több év anyagát kellett átlapozni, vagy a neten szörfözni ahhoz, hogy megtaláljuk, amit keresünk. Egyszerűen és érthetően van minden elmagyarázva.
A feladatok pedig nagyon hasznosak, mivel így egyből le is tudjuk mérni tudásunkat.


Köszönet érte!

Kovácsné T.Tünde


Szia Erika!

Ez a program úgy jó, ahogy van! Nagyon nagyon tetszik nekem, sőt a gyermekemnek is, aki mostanában csak ötösöket hoz nyelvtanból! Sokkal könnyebben tanulja meg a nyelvtan szabályokat!

Üdvözlettel,
Vargáné Bakó Edit
Varga Norbert(4/a)
KapcsolatFőoldalRólunkAdatvédelmi nyilatkozat www.tantaki.hu 
Sitemap